Deutsch kétértelműen üzent Lázárról
Lázárnak van igaza! - fűzte hozzá Lázár János egyik, az oroszokhoz fűződő viszonyunkról szóló 2010-es nyilatkozatához a Facebookon Deutsch Tamás. Csak éppen Lázár mást mond most, mint akkor.
Lázárnak van igaza! - fűzte hozzá Lázár János egyik, az oroszokhoz fűződő viszonyunkról szóló 2010-es nyilatkozatához a Facebookon Deutsch Tamás. Csak éppen Lázár mást mond most, mint akkor.
A kedden Moszkvában aláírt, az új paksi atomerőmű építésére vonatkozó államközi szerződés pontot tett egy évek óta lebegtetett téma első fejezetének végére. Érdemes azonban mindazt felidézni, ami 2007 óta történt addig, amíg Orbán Viktor Vlagyimir Putyin tenyerébe csapott. Meg azt is, miként is állunk a kormányzati kommunikációban ezután majd gyakran hallható érvekkel.
Friss vagyonnyilatkozata szerint már nincs Lázár János tulajdonában az az Audi6-os, amelyet 2011-ben vásárolt – írja az Index. Műtárgygyűjteményét bővítette, a pénzintézetekkel szembeni tartozásai pedig szintén növekedtek.
Több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja. A cég, valamint az ellenőrzése alá tartozó korlátolt felelősségű társaságok az állami földbérletpályázatokon eddig 27 pályázatot nyertek. A helyi konkurens, amely Hódmezővásárhely egyik legnagyobb munkáltatója, a pályázatok nagy vesztese lehet.
Nem az adófizetők pénzéből rendezett fácánvadászatot Lázár János a közelmúltban, sőt, a kabinetfőnöke szerint az állam jól is járt a rendezvénnyel.
A baj az, hogy az emberek irigyek. Nem fogadják el, hogy mások vadásznak, a legjobb társaságba járnak, finomakat esznek, nagyot mulatnak. Eközben képtelenek felfogni, hogy mindez mindannyiunk helyett és valamennyiünk számára példa gyanánt történik.
Bár korábban azt állította, nem vadászik együtt az országos elittel, egy Facebookra kitett képsorozat szerint decemberben Lázár János gróffal, főherceggel bulizott, aminek 913 fácán látta a kárát.
Hiányzik egy jó kis Matolcsy-standup a két ünnep között? Netalán elfeledte, hogy milyen csörte zajlott Lázár János és Csányi Sándor között? A rezsibiztos 9 négyzetméteren tengette életét? A hvg.hu gazdasági rovatának válogatása az idei év pénzügyi, gazdasági “humorterméséből”.
A magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal több évtizedes atomenergetikai együttműködése meghosszabbításának érdekében. A két állam megállapodásának célja a paksi atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása annak érdekében, hogy a lakosság és a gazdaság olcsóbb áramhoz jusson - mondta el az MTI-nek Lázár János a gazdasági és informatikai bizottság keddi budapesti ülése után. Az ülésen az ellenzék nem vett részt.
Vállalható kompromisszumnak nevezte a végkielégítések különadójának 75 százalékra történő csökkentését Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kérdésre válaszolva sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Most már biztos, hogy nem építhetnek itthon naperőműveket uniós támogatással ebben a ciklusban. Módosították ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megújuló energiák felhasználását támogató pályázatát, méghozzá tíz hónappal annak lezárása után. Ennek alapján mégsem adnak támogatást napelemfarmok építésére, pedig sokan pályáztak – írja az Index.
Kedd reggel adóellenőrök szállták meg a budaörsi Welt 2000 Kft. irodáját, ez az a cég, amit a kormány január elsejéig meg akar vásárolni, ugyanis náluk van az EU-s milliárdok pályáztatását intéző szoftver forráskódja - írja a 444.hu.
Lázár nem tud arról, hogy Orbán egyeztetett volna lehetséges új kormánya összetételéről. A Figyelő mai számában az szerepel, hogy Orbán Viktor 2017-től államfő lenne, a miniszterelnök pedig Lázár János lehet.
Az elmúlt 40 év legjobb üzletének nevezte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóján kötött, új paksi atomerőmű építéséről szóló megállapodást. Lázár János azt mondta, azért nem kellett tendereztetni, mert államközi szerződést kötöttek, és erről időben tájékoztatták Brüsszelt is. Az új kormányzati varázsszó: kapacitásfenntartás.
A Figyelő találgatása szerint Orbán 2017-től államfő, Lázár János pedig kormányfő lehet. Ami a következő ciklust illeti: Navracsics Brüsszelbe távozhat uniós biztosnak, Varga, Némethné és Balog maradhat a helyén, Martonyi pedig nem újrázna.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a kulturális bizottság javaslata alapján hozta meg döntését a holokauszt-emlékévhez kapcsolódó Civil Alap – 2014 pályázatának nyerteseiről. A tárca 400 civil kezdeményezést támogat 1,8 milliárd forintból.
"Érezhetően elkezdődött ellenem egy lejárató kampány" – reagált a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az őt ért bírálatokra. Lázár János közölte, ennek legújabb példái a hódmezővásárhelyi fölpályázatok körül megjelenő, valótlanságokat tartalmazó ellenzéki támadások.
Jogász gyakornokokat keres a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, a pályázatokról ő maga dönt majd – olvasható a kormany.hu-n.
Tízmilliókat vadászgatnak el az állami alkalmazottak – állítják az egyik állami gazdaság erdészeti dolgozói egy Blikk birtokába jutott levélben.
Csak egy éve tiltatta be a félkarú rablókat a kormánypárt, most ismét 3 ezer fölé emelné a számukat, a jelenlegi három helyett pedig 11 kaszinó működhet majd az országban.